|
|
| „Azt tedd, amit a legjobb meggyőződésed diktál” |
| Elhunyt Molnár Tamás filozófus – Mezei Balázs nekrológja |
| Richmondi otthonában, a hírek szerint békésen, álmában hunyt el a 89 éves, Virginiában élő filozófus, Molnár Tamás július 20-án este. A kiváló gondolkodó a Columbia Egyetemen szerzett diplomát, majd 1967 után az Egyesült Államok több neves intézményében oktatott. A hazai egyetemek közül az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói követhették előadásait. |
|
|
|
| Egy pedagógus, aki máig úgy él, hogy példát mutasson |
| Ditzendy Attila Arisztid jegyzete |
| Szabó Kálmán 77 esztendősen nagy munkába fogott, vaskos kötetbe foglalta a Wekerle telep múltját, jelenét. A nyugdíjas magyar–történelem tanár műve szociológiai módszerekkel, de irodalmi ihletettséggel készült. A szerző nem először ragadott tollat, a hetvenes évektől rendszeresen jelentek meg oktatással, neveléssel kapcsolatos munkái. |
|
|
|
| Családok a Wekerlén |
| Szabó Kálmán pályadíjas tanulmánya – 3. rész |
A Wekerlén nap mint nap történik betörés és lopás. De gyakori a rablás is, melynek itt, a telep délnyugati részén 2008-ban három idős asszony, 2009-ben pedig a Bercsényi utcában lakó, ugyancsak idős és beteg D. Ferenc lett az áldozata. |
|
|
|
| A szó veszélyes fegyver |
| Roman Polanski: Szellemidéző |
Veszélyes bizony. Még akkor is az tud lenni, ha az ember önvédelemre használja. Roman Polanski filmjében egy végzetes mélyrepülésbe kezdett expolitikus próbál a felszínen maradni önéletrajzokra szakosodott bértollnoka segítségével – ám a Szellemíróban minden igyekezetet felülírnak a múlt kísértetei.
|
|
|
|
| Meditáció az erkölcsi nevelésről |
| Kulin Ferenc tanulmánya – 1. rész |
| Újfajta nevelésre volna szükség, amely egyszerre mélyítené a műveltséget, a társadalomismeretet, erősítené az erkölcsi érzéket és a hazához kötődést – nyilatkozta lapunknak (május 19.) Géczi János, a Pannon Egyetem Antropológia és Etika Tanszékének vezetője és Kamarás István szociológus, az MTA doktora. Mindketten évek óta dolgoznak az etika, ember- és társadalomismeret tantárgy kidolgozásán, illetve az oktatását segítő képzés kialakításán. Alább a cikkünk nyomán formálódó véleményeknek adunk teret. |
|
|
|
| Egy húron pendülnek |
| Kettős interjú a Budapest Bár koncertje alkalmából |
| A debreceni Campus Fesztiválon adott kibővített társulattal koncertet a Budapest Bár, mint arról korábban már beszámoltunk. A fellépés után Farkas Robival és az ex-Jazz+az-os Behumi Dórival beszélgettünk. |
|
|
|
| Oligarchák a felvonuláson |
| K. Gy. lapmazsolázása |
|
|
|
|
| Családok a Wekerlén |
| Szabó Kálmán pályadíjas tanulmánya – 2. rész |
Ez a szociográfia az itt élő családokról szól. Nem mindegy azonban, hogy ezek a családok milyen környezetben, milyen körülmények között élnek! S ha már a telepről szóltunk, akkor röviden az utcákról, a főtérről és a fákról, a kertekről is beszélnünk kell.
|
|
| |
|
|
| Kiket képvisel az IMF? |
| Bogár László közgazdászprofesszort kérdezi Ditzendy Attila és Tallián Hedvig |
| A múlt heti nyugati sajtó Magyarország nevétől visszhangzott. A Financial Times keddi európai kiadása focihasonlatba ágyazva támadt neki a miniszterelnöknek. A szerző ezt állítja: „Orbán ki akarja cselezni az IMF-et egy olyan játékban, amelyben Magyarország csak vesztes lehet… Az IMF-nek fel kell mutatnia néhány piros és sárga lapot, ugyanis ez a hatékony módja, hogy jelezzenek azon kormányoknak, amelyek fogékonyak lennének a fegyelmezetlenségre, ugyanis az IMF nem tűnhet palimadárnak.” |
| tovább |
|
|
|
|
| Trilógia zsinórban |
| Gróf Nádasdy Borbálával beszélget Simó Márton |
Gróf Nádasdy Borbála 1957-ben hagyta el Magyarországot. Egy nagyon szépen induló bécsi filmes karrier után a még messzibb idegent, Párizst választotta, ahol előbb kőkemény életfeltételekkel szembesült, majd szép lassan révbe jutott, de többé soha nem sikerült visszatérnie a film és a színház világába. Mégis szerencsésnek tartja magát, mert úgy élte és most is úgy élheti életét, hogy a család, a szakma és a hazaszeretet jelöli ki számára a kötelező támpontokat. |
| tovább |
|
|
|
|
| A víz ereje |
| Ladányi Andrást, a Kapolcsi vízimalmok szerzőjét Szikora Réka faggatja |
| Ember és természet szoros kapcsolatának tükrei a mára már csak turistalátványosságként működő vízimalmok. A kapolcsi, Eger-patak menti malmok múltjáról, jelenéről, legendáiról szól Ladányi András író, szerkesztő Kapolcsi vízimalmok című nemrég megjelent könyve. A szerző szerint a kenyérhez szükséges liszt őrlésének helyszíne, a szakadatlanul forgó malomkerék, a szüntelenül tevékenykedő molnár az idő és az összetartozás szimbóluma. |
| tovább |
|
|
|
|
| A víz ereje |
| Ladányi Andrást, a Kapolcsi vízimalmok szerzőjét Szikora Réka faggatja |
|
| Trilógia zsinórban |
| Gróf Nádasdy Borbálával beszélget Simó Márton |
|
| Kiket képvisel az IMF? |
| Bogár László közgazdászprofesszort kérdezi Ditzendy Attila és Tallián Hedvig |
|
| Titokbuli a negyvenedik |
| Kaláka-jubileum |
|
| A csillagkapu portásai |
| Zodiákus, Hálózat – Rákh Géza tévéjegyzete |
|
| Szuverenitás |
| Csontos János jegyzete |
|
|
|
| Kiszabadítanánk-e ma Táncsicsot? |
| (Bajomi Lázár Péter: Média és politika) |
|
| Breslau noir |
| (Marek Krajewski: Halál Breaslauban) |
|
| A porcelánköltészet nehéz üzenetei |
| Dvorszky Hedvig portréja Borza Teréz iparművészről |
|
| Ablak a magyar fotográfiára |
| Ritkán látott képek, Mai Manó Ház |
|
| Van-e magyar észjárás? |
| (Czakó Gábor: Beavatás a magyar észjárásba; Beljebb a magyar észjárásba) |
|
| Kifosztott gyerekkor |
| (Juhász Ferenc: A gyermekkor csontváza) |
|
|
|
| Kóborló végzet a macskakövön |
| Csikós Attila |
|
| Didergünk, Ezüstfiú |
| Írta: Tóth Erzsébet |
|
| Az aknasugatagi sósfürdő |
| Bálint Péter útirajza |
|
| A Népszínház utcán a Blaha Lujza térig |
| Payer Imre |
|
| Szerelmes téli rege |
| Juhász Ferenc |
|
| Ha elhagysz |
| Géczi János |
|
|
|
| Másfél ezer énekes jön |
| Hámori Andrea interjúja Fenyvesi Kristóf programreferenssel |
|
| A „trianoni árva” Itáliában |
| S. G. M. olaszországi jegyzete |
|
| Jó hírünk Lengyelföldön – szláv színekkel |
| Kiss Gy. Csaba krakkói jegyzete |
|
| Public art művek a sétányon |
| H. A. tudósítása |
|
| Pécs 2010 |
| Hírek (2010.07.21.) |
|
| Szatírjáték JESZ módra |
| Beszélgetés Mikuli János rendezővel |
|
|
|
|
|
| NAPI JEGYZET |
| „Apáca, lenyel a cápa!” |
| Vitéz Ferenc jegyzete |
| A szocreál iparváros kellékei még állnak, bár tartalmuk és jelentésük fokozatosan átértelmeződik, ahogy egyre kevésbé szoc, reál és ipar jelzetű Dunaújváros. A focit megette a rozsda, most már a kézilabdát is eszi, pedig a pentelei alvégen sok a gumi. Szerencsére sok a zöld és a Duna is, ám mielőtt anzixfestésbe kezdenék, megállok a Vasmű úton. Avenue jellegénél fogva, sokat elárul az itt élő városközösség mentalitásáról, jellemző nyomaiban őrizve még az errefelé két évtizeddel tovább tartó múlt rendszeri örökséget. |
| Tovább |
|
| Videoportálunkból |
Démonok világa Kultúrák maszkjai a debreceni Déri Múzeumban |
| Szabó György István Kiállítása
|

Tekintse meg képgalériánkat!
|
| |
| MŰFORDÍTÁS-PÁLYÁZAT 2010 |
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár
a Nyelvek Európai Napja
és Németország újraegyesítésének 20. évfordulója alkalmából Műfordítás-pályázatot hirdet.
tovább
|
| |
| MEGŐRIZNI A LÉTEZÉS MAGYAR MINŐSÉGÉT |
Orbán Viktor kötcsei beszéde
MTI összefoglaló
A Nagyításban publikált hozzászólások:
Vitéz Ferenc, L Simon László, Lánczi András, Rubovszky Rita és Vági Barnabás, Kopp Mária, Müller Ferenc, Mészáros László, Taxner-Tóth Ernő, Nyári Zsolt, Csepregi János, Szentmártoni János, Lukácsy József, Solymosi Frigyes, Pécsi Györgyi, Turi Gábor
|
| |
| MISKOLCI FILMFESZTIVÁL |

|
|
|
|