|
|
|
| „Bűnös a fiam, de nem bűnöző” |
| Epizódok a cigányok elleni sorozatgyilkosságból |
| – Az út másik oldaláról, a szántóföld felöli bozótosból, lőtt a gyilkos. Azt mondták nekem a rendőrök, hogy valószínűleg fekvő testhelyzetben, vagy fél térdre ereszkedve célzott. De az sem kizárt, hogy a nyílt utcáról adta le a lövést. Bár koromsötétvolt odakint, a nyitva hagyott ajtón kiszűrődő fény jól megvilágította a kilépő Jenőt – mondja a tarkopasz, izmos, nyúlánk, középkorú férfi, a tavaly áprilisban agyonlőtt Kóka Jenő sógora tiszalök-újtelepi háza udvarán, 2010. augusztus 27-én. Ő volt az, aki nővére jajveszékelésére átszaladt a saját portájától átellenben mintegy harminc lépésre lévő házba, és megfordította a bejárati ajtó előtt fekvő sógorát. |
|
|
|
| A filmeseket amúgy se szeretik? |
| Fliegauf Benedek rendező és Kovács Gábor producer válaszol |
| A Magyar Mozgókép Közalapítványnál történt zárolás komolyan érintett több, éppen gyártás alatt lévő produkciót. Fliegauf Benedeket, a készülőfélben lévő Szállnak a varjak rendezőjét, valamint Kovács Gábort, a szélesebb közönség által is várva várt Üvegtigris 3. producerét kérdeztük. |
|
|
|
| Fontosak-e a szürke hölgyek? |
| Hírforrások és a megbízhatóság |
| Jayson Blair karrierje gyorsan és látványosan szárnyalt. Érdeklődő volt és szorgalmas, mindenről okos (vagy annak látszó) véleményt formált, s az egyik legígéretesebb tollforgatóként tartották őt számon. Huszonhárom évesen státust kapott a lapnál. Egymás után ontotta a zamatos riportokat és különleges interjúkat, járta az országot és küldte a tudósításokat. Például Texasból, egy Irakban eltűnt katona szüleiről, vagy Ohióból, egy szintén Irakban meghalt katona temetéséről. |
|
|
|
| „Nem tudnék tükörbe nézni…!” |
| Interjú Jello Biafrával – a Nagyításban megjelent szöveg kiegészített változata |

Kimondod a nevét, s a másik rábólint. Jello Biafra neve a Dead Kennedysszel forrt össze, de a kultikus amerikai punkzenekar 1986-os szétesése óta Biafra még nagyobb hírnévre tett szert. A butaságmérő mínuszban, a becsületjelző vörösben izzik. Jello minden megnyilvánulása igazodási pont. Felolvasóestjei, újabb keltezésű zenekarai mind-mind különleges színt hoznak egyalapvetően szürke korszak szülötteinek életébe. Biafra szabad szellem. S a szabad szellem vonzza a többi szabad szellemet. Olyan kultikus figurák műveit jelenteti meg független kiadójánál, mint Robert Fisk, Noam Chomsky vagy Greg Palast. Nem írt alá a multiknak, nem adta el magát reklámcégeknek, csak zenél, ír és kiad. Hiteles ember, és helyén van a szíve, na. Mindig. Huszonöt éve vagyunk barátok. Új bandájának bécsi koncertje után préseltem ki belőle egy interjút. Másnak nem adott. A világ utolsó élő punklegendája beszél. |
|
|
|
| „Szem a láncban” |
| Pelle János írása |
| Illyés Gyula nevezetes, hosszú ideig elhallgatott verse, az Egy mondat a zsarnokságról, a Sztálin–Rákosi féle totalitariánus kommunizmusról szólt. Semmi köze a rendszerváltás utáni Magyarországhoz, ahol látszólag mindenki szabad, és senki nem parancsol senkinek. Pedig most is egy lánc szemeit alkotjuk, mely a nyakunk köré tekeredik. |
|
|
|
| Felejteni tanulni? |
|
| A Fidesz semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Ez az aranymondás Szanyi Tibortól, a szocialisták jelenlegi kampányfőnökétől való. Leírta a blogjában, s népszerűsítette a magvas gondolatot a kapcsolat.hu internetes portálon is, ami arról híresült el, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvános naplójának is helyet ad. A Szanyi-opus fölé azt írták: virtuális irodaház – pillanatnyilag tehát maga Szanyi a virtuális irodavezető. |
|
|
|
| Tükör |
| Ilyennek látnak minket |
| Jacques (65): francia, provence-i, könyvtáros, újságíró, idegenforgalmi szakember, több ízben tölt nálunk huzamosabb időt, most 5 hónapja tartózkodik Magyarországon |
|
|
|
| Egy szemtanú a székelyföldi autonómia születéséről |
| Lovas Lajos írása |
| 2014. július 21. – Tusnádfürdő. Máig nem találunk magyarázatot az idei Tusványosi Szabadegyetemen történtekre, főleg nem az azóta bekövetkezett eseményekre. Székelyföldet gyakorlatilag hermetikusan lezárták az új hatóságok, senki emberfia nem jutott ki az egykori Hargita és Kovászna megye területéről az elmúlt napokban. A határ külső oldalán felsorakozott a hadsereg, de érthetetlen okokból állásaikban várakoznak. Most helyszínen tartózkodó tudósítónktól egy közel négyoldalas, sűrű kézírással teleírt beszámoló érkezett szerkesztőségünk címére egy láda fagyasztott málna alá rejtve. Már maga a csomag érkezése is rejtély, mivel eleddig postai küldemények sem érkeztek Székelyföldről. Az írást illetően teljesen tanácstalanok vagyunk, azonban más hírforrással nem rendelkezvén, úgy döntöttünk, változatlan formában közöljük azt. |
|
|
|
| Egyetemből wellnessközpont |
| Mi lesz veled, felsőoktatás? |
| Az egyik nagy hírű vidéki gimnáziumban (emelt szinten) jelesen érettségiző, felsőfokú angol nyelvvizsgával rendelkező diák 360 pontjával nem került be az államilag pénzelt (finanszírozott) magyar felsőoktatásba. Mellesleg Kazinczy-érmes és a középiskolai szónokverseny győztese. Erre a teljesítményre nem kapott pontot. Ha kiemelkedő sportoló, hátrányos helyzetű vagy fogyatékos lenne, pluszpontot kapott volna, s akkor bekerült volna. Itt valami nincs rendben. Szakterülettől idegen, még oly tiszteletreméltó teljesítményt, szociális, egészségügyi állapotot szakmai teljesítménnyel szembeállítani nem lehet. |
|
|
|
| Nem vátesz, nem költő |
| Kerékgyártó György válogatása a hét sajtójából |
|
|
|
|
| Rendnek kell lenni az iskolában |
| Interjú Hoffmann Rózsával |
| Az utóbbi időkben azzal volt tele a magyar nyilvánosság, hogy az új oktatási kormányzat bő két hónap alatt lebontotta a mögöttünk hagyott évek összes, úgymond, reformját. Az oktatásért felelős államtitkár azt mondja, történt néhány törvénymódosítás, amelyeknek elsősorban üzenetértékük van, nevezetesen az, hogy rendnek kell lenni az iskolában, ám ez a köz- és felsőoktatás átalakításának a kezdete. Hoffmann Rózsával a tanévkezdés előtt beszélgettünk. |
|
|
|
| A szociográfia újjáéledése |
| Interjú az Éghajlat Könyvkiadó igazgatójával |
| Tavasszal szociográfiai pályázatot írt ki az Éghajlat Könyvkiadó a Hitel folyóirattal és a Nagyítással közösen, az ünnepélyes eredményhirdetést szeptember 30-án tartják a Polgárok Házában. Kovács Lajos Péter, a kiadó igazgatója elmondta: örvendetesen sok pályamű érkezett be hozzájuk, s ami különösen fontos, hogy ezek között sok a jó színvonalú írás. Az igazgató szerint a szociográfia ma is fontos műfaja az irodalomnak, de sok minden más újraélesztésére, támogatására is szükség van a magyar kulturális életben. |
|
|
|
|
|
| NAPI JEGYZET |
| Majdnem tízmillió hajléktalan |
| Kerékgyártó György |
| Döbbenetes tényt kell közölnöm: Magyarországon csaknem tízmillió hajléktalan él. Legalábbis annak az illetőnek a definíciója szerint, akit egy blogger hallott a villamoson értekezni. |
| Tovább |
|
| MEGŐRIZNI A LÉTEZÉS MAGYAR MINŐSÉGÉT |
Orbán Viktor kötcsei beszéde
MTI összefoglaló
A Nagyításban publikált hozzászólások:
Vitéz Ferenc, L Simon László, Lánczi András, Rubovszky Rita és Vági Barnabás, Kopp Mária, Müller Ferenc, Mészáros László, Taxner-Tóth Ernő, Nyári Zsolt, Csepregi János, Szentmártoni János, Lukácsy József, Solymosi Frigyes, Pécsi Györgyi, Turi Gábor
|
|
|