A Baján született festő Rudnay Gyula szabadiskolájában készült a főiskolai felvételire, majd Bernáth Aurél tanítványa lehetett a már elhunyt Csernus Tiborral, Eigel Istvánnal, Kokas Ignáccal és a szintén most nyolcvanéves Konok Tamással. Udvardi Erzsébet mesterére emlékező szép sorait egészíti ki Tamás István (1936–1998) Tanítványok a Bernáth-házban címen. Arról értekezik, hogy felesége nemcsak a XX. század egyik legjelentősebb magyar festőjének volt tanítványa, hanem egyik legjobb írójának is. Szintén ő írja Anno Domini című naplójában: „Bernáth Aurél ízlése, műveltsége, szigorúsága, igénye, szellemi ereje, értelmének szabályozó sugárzása, lelki szabadsága idegen volna a mai művészeti árutőzsdén. Gyakran szó nélkül, egy pillantással megölte a handabandázó művészi semmit, a hitványat, a tudatlant. Nem fogalmazott művészi, ideológiai, politikai és mindenféle egyéb ars poeticákat. Festett, írt, nevelt. A tanítványait örök életükre megjelölte szellemével.”

Tamás István – kicsit kívülállóként, hiszen elsősorban a toll mestere volt – írta az egyik legjobb Udvardi-méltatást a festő 1970-ben, Tihanyban rendezett kiállításának katalógusába, amit szintén olvashatunk a könyvben. Az író több művét illusztrálta Erzsébet asszony, többek közt a Vízparton az ember könnyen felejt és a Macskák és kertek című kötetet. A kiadvány nemcsak Tamás Istvánnak és Bernáth Aurélnak, hanem a festő bátyjának, Udvardi István csellistának, valamint Nagy Gáspárnak is emléket állít. A költő nyitotta meg Udvardi Erzsébet sió-foki tárlatát, erre az alkalomra született A fény megérkezik… című vers, amelyet Szokolay Sándor a festő születésnapjára zenésített meg. A verssel együtt a korálfantázia partitúrája is megtalálható a könyvben. 

Udvardi Erzsébet munkásságában meghatározó szerepet kap az a fény, amit a vonatablakból pillantott meg először a Balaton víztükrén, amint a szél korbácsolta hullámok külön-külön tükröződtek a végtelen fényességben. A látvány hatására akkor döntötte el: ott akar élni. Badacsonytomajban telepedett le, műterme mindig nyitva áll a barátok és érdeklődők előtt. Frank János írja egy vele készült interjúban, hogy Badacsony is Európában van. Nincs határvonal a kultúra és a szellemi fogékonyság számára. Persze hogy nincs. A víz és a hegyek lankái sok ezer éves kultúra néma tanúi. Egry József, Tatay Sándor, Takáts Gyula és mások életművének meghatározó forrása ez a Teremtő védelme alatt álló, nagyszerű nedűket termő, mediterrán táj.

És immár Udvardi Erzsébeté is, akit először a táj fényviszonyai, tektonikája foglalkoztattak. Akvarellel, olajjal festett, és kereste azt a fényt, amit végül az aranyfüstlemez és az ezüstfólia segítségével talált meg, amelyek munkáinak védjegyei több évtizede. A balatoni hold és a sugarában villódzó halak ezüstje, a rianó jég csillanó „fólia-törésvonala”, a nyári nap aranya, a hegyek zöldjében megcsillanó napfény belső ragyogása már-már szakrális, bibliai üzenetet közvetít egyszerű látomásosságával.

A mélyen vallásos festő innen könnyen jutott el a Biblia és a szentek világához. Ehhez Lékai László biztatására volt szükség, aki a hatvanas években Badacsonyban volt plébános. A későbbi bíboros megbízta, hogy fessen a badacsonyörsi templomba triptichont. Ezzel új fejezet kezdődött életében, ma már számtalan templomban, kápolnában megtalálhatjuk tiszta ragyogású oltárképeit, stációit. A bibliai jelenetek és a szentek életének megjelenítője több mint tíz éve e sorok írójának a következőket mondta: „Egész megváltásunk története a materiális világban zajlik. Ilyenkor a legnagyobb feladat hitelesen érzékeltetni a lélek világát, a megváltás folyamatait, az isteni szeretetet, ami az egész világot létrehozta és megtartotta.” A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésével ezt a hiteles erőfeszítést honorálta, amikor tavaly Udvardi Erzsébetet a Pro Cultura Christiana-díjjal tüntette ki.