A szülői magatartás tudatos kialakítása, a szülőség tervszerű megélése ma már egyre szélesebb körben magától értetődő az édesanyák és édesapák számra. A médián keresztül új gyermeknevelési trendek jutnak el a családokhoz, a könyvesboltok pedig bőséges szak-irodalmat kínálnak a témában. A fokozódó érdeklődés nem meglepő, hiszen a tét komoly: valamennyi szülő testileg, szellemileg és érzelmileg is egészségesnek szeretné tudni felnövekvő gyermekét, olyannak, aki képes megfelelni a modern társadalom kihívásainak; illetve – ami mindennél fontosabb – boldognak. A boldogság pedig – ezt az igazi cinikusok is belátják – a családban, a szülő-gyermek és a testvéri kapcsolatokban gyökerezik. Az Oriold&Társai Kiadó nemrég tette közzé magyarul Sue Gerhardt A szükséges szeretet című könyvét. A pszichoterapeuta, aki az Oxfordi Szülő-Gyermek Projekt egyik alapítója, hosszú évek kutatómunkájának eredményét tette közzé ebben a kötetben, amelynek – mint azt a cím egyértelműen leszögezi – következtetése látszólag egyszerű: az egészséges felnőtté fejlődés feltétele az „okos” szeretet védelme, amit a gyermek a szülőtől kap. (A kötet kiemelten az anya-gyerek kapcsolattal foglalkozik.) Ennek hiányában egész életre ható sérülésekkel kell számolni. A konklúzió azonban valóban csak látszólag egyszerű, hiszen éppen az a kérdés, mi is az a szeretet, amiről beszélünk: miben nyilvánul meg? Sue Gerhardt erre keresi a választ a gyermek fejlődését a fogantatástól a születés utáni második év végéig vizsgálva – a szerző szerint ugyanis az agy fejlődésének jelentős szakasza lezárul ezen időszak végével. A kötet erénye, hogy – sok más újabb szakmunkához hasonlóan – tudományok határterületén kutat: a kortárs idegtudomány, a pszichológia, a pszichoanalízis és a biokémia metszetében, ráadásul amellett, hogy pontos, igyekszik közérthetően, az említett diszciplínákban nem szakembernek számító, de érdeklődő olvasó számára is érthetően átadni a kutatási eredményeket. Sue Gerhardt könyve tehát nemcsak a tudósok, hanem a szülők polcán is joggal lehet ott. (Sue Gerhardt: A szükséges szeretet – Az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére, Oriold&Társai Kiadó, Lélekben Otthon Könyvek, 2009, 252 oldal) |