– Nyíregyházi születésűként hogyan került kapcsolatba a Balaton-felvidék malmaival?

– Eredeti szakmám vájár, az szintén kétkezi munka. Tatán jártam vájáriskolába – amely a vízimalmok városa –, ott olyan malom is működött akkor még, a Cifra-malom, melynek öt felül csapott kereke volt. Az Eger-völgyhöz pedig úgy kötődöm, hogy feleségem monostorapáti születésű. Valahányszor odamentünk, engem lenyűgözött az Eger-patak, melynek negyvenhét vízimalma volt.

– Miért pont a malmok kerültek érdeklődésének középpontjába?

– A malom csodálatos szerkezet – tükrözi az emberi fantáziát. Bár korábban az egyiptomiak, a görögök és a római­ak is használtak vízikereket, de ezen a területen nem tudunk a honfoglalás előtti létezésükről. Az első említést vízimalomról 1037-ből ismerjük, amikor Gizella királyné Veszprémben adományozott malmot a bakonybéli monostornak.

– Mit tudunk a molnármesterségről?

– A mesterség tudományát Nyugatról, Európából kaptuk. Szent Ist­ván király Nyugatról hívott és telepített le szerzeteseket, akik már ismerték a vízkerekű malmokat. Összetett mesterség volt, mert nem­csak a működtetéssel és őrléssel foglalkoztak, hanem maguk építették a malmot, a vízikereket, faszerkezetet, a fa fogaskereket, mindent, ami a malom üzemeltetéséhez kellett. Ezermesterek voltak. A vízimalmok a műszaki fejlődés mozgatórugóit jelentették. Később önálló szakmákra bomlott: a kőfaragók a malomkövet faragták, és külön ág lett a faragómolnárság. Ele­in­te azonban mindezt egy ember végezte. A mesterség apáról fiúra szállt, a molnárcsaládok egymás között házasodtak, szüntelenül dolgoz­tak és vándoroltak. A malomhelyek királyi, földesúri vagy egyházi tulajdonban voltak, később kerültek a kisnemesek birtokába. A kisnemesek viszont nem tudták mű­köd­tetni őket, ezért molnárokat alkalmaztak, akik aztán bérbe vették a malmokat. A gabona egyharmada így került a királyi vármegyéhez vagy az egyházhoz, egyharmada a földesúrhoz, egyharmada pedig a molnárnál maradt.

– Van-e még az országban ma is működő vízimalom?

– A turistalátványosságként talán ma is működő, legszebb mal­mok Túristvándiban, Nagybörzsönyben – volt bányászfalu –, Ve­lemben és Örvényesen vannak. Az ezeregyszázas évektől sorra épül­tek a Gyöngyös-patak, a Rába és Rába mellék, Zala, Pápa, Moson és Sopron, Tapolca malmai. Ezekhez csatlakoztak a Bakony, a Balaton-felvidék, Somogy, a Völgység, a Dél-Mecsek, a Séd, Öskü, Inota, Csór, Tata, a Gerecse, a Pilis, a Duna, Budapest, a Börzsöny, a Mátra, a Bükk és a Tisza vízimalmai. Egy felmérés szerint 1880-ban 24 935, 1900-ben 20 005, Trianon után 13 000 malom maradt. 1947-ben 2872 a malmok száma, ma pedig 60-70 malom van Magyarországon.

– Ismer olyan legendát, történetet, ami a kapolcsi vízimalmokhoz fűződik?

– A legismertebbek a bakonyi betyárokról szólnak. Savanyú Jóska például a zalahalápi kis malomhoz járt ételért, italért. A molnároknak kettős játékot kellett űz­ni­ük: egyaránt kapcsolatot kellett tartaniuk a betyárokkal és a pandúrokkal. Tudták, hogy ha elárulják a betyárokat, másnapra felgyújtják a malmot. Savanyú Jóskát végül úgy fogták el, hogy altatóport kevertek a borába, majd ő elindult a malomból Tapolca felé. Leheveredett egy nagy fa alá, ott kapták el a csendőrök. Ezt a fát sokáig meghagyták az erdőirtások ellenére, és a Savanyú Jóska fája nevet kapta.

– Milyen funkciót töltöttek és töltenek be ma a malmok?

– A középkorban a fejlődés, a csúcstechnika képviselői voltak. 1715-ben III. Károly kihirdette a Molnár Céh Artikulusát. A céhek az ezernyolcszázas évek végére viszont már a kapitalista fejlődés gátjaivá váltak, az ipari forradalommal elkezdték a gőzgépeket használni – a hengerszékek kifejlesztése forradalmasította a malmászatot –, ekkor épültek a három-négy emeletes óriási malmok Budapesten, Nagyváradon, Fiuméban stb. Olyan mennyiséggel dolgoztak a nagy teljesítményű malmok, hogy nem volt szükség a kis vízimalmokra, melyek huszonnégy óra alatt nem tudtak tíz mázsánál több gabonát megőrölni. Emellett rengeteg munka volt a mal­mok körül, elavulttá, korszerűt­lenné vált a szerkezetük. Ekkor megszüntették a céheket, és létrehozták a máig is működő ipartestületeket, amelyek rugalmasabb érdekvédelmi szervezetként dolgoztak. De a világválság idején legtöbbjük mégis tönkrement, és bezártak.

– Milyen szerepet töltött be a régi falu életében a malom és a molnár?

– Kapolcson például tizenhárom malom volt, de ebből egyszerre csak hat-nyolc működött. A gabonát a gazdák rendszerint egy malomhoz hordták aszerint, hol őröltek finomabban, és hol nem károsították meg őket. Miután odavitték a búzát, megvárták, míg meg­őrlik – nem vitték el másét –, emiatt sokszor hosszú sorok kígyóztak az épület előtt. A patakot elterelték, így keletkezett a malom­csatorna, melyet zsilippel lezártak, ha javítani, tisztítani kellett valamit a malomkeréken. A malomszigeten megálltak a kocsik, kifogták a lovakat és legeltettek, míg – több napon át – várakoztak az őrlésre. Ha jó idő volt, kint kártyáztak, beszélgettek a kertben, ha rossz, a malomszobában cseréltek híreket, itt tudtak találkozni a távolabbi vidékek embereivel. Tehát az egyik legfontosabb a hírvivői, közösségteremtői szerep. A másik a kapcsolódó szakmáké. Kapolcson például szekérrel hordták a gabonát, emiatt ráépültek különféle szakmák: a kerékgyártó, a szekérjavító vagy a kovács.

– Népdalokban, balladákban, mondásokban és számtalan folklóralkotásban felbukkan a malom, a malomkő, a malomkerék vagy a molnár. Mit szimbolizálnak?

– Az idő körforgását, az összetartozást, az alkotást, a vizet, a földet, az embert. Azt a világot, amelyet a föld és a víz ereje végtelen energiaforrásként táplált. A török háborúk idején az Eger-patak környéki malmokra például utoljára dobták a tűzcsóvát, mert tudták, hogy őrölni azért kell. Elvitte ugyan a török a búzát, de a malmot nem égette föl. Aztán a szakadatlan munkát is jelenti a malom: a molnárnak a munkanap huszonnégy óráig tartott. Amikor meghallotta, hogy másképp zörög az utolsó szem a garaton, rögtön ment, hogy újra feltöltse. A gabona az élet alapja.

– Határon túli magyar területeken is tudunk malmokról?

– Hogyne, Kárpátalja, Erdély, Felvidék és Szerbia vizein is voltak. A vízimalom telepítésének feltétele, hogy a víz megfelelő dőlésszögben érkezzen a kerékhez. Kétfajta vízikerék van. Az egyik a fölül csapott, ami azt jelenti, hogy egy vályúból rávezetik a kerék tetejére, ahol „V” alakú cellákba folyik, innen a víz saját súlya hajtja meg a kereket, és ez a hatékonyabb megoldás. Ahol gyengébb esésű a víz, ott alul csapott kerekű vízimalmokat telepítettek. Ilyenkor a kereket alulról, lapátokon keresztül hajtja a víz tolóereje, mely kevésbé hatékony megoldás.

– Tizenöt év vájárkodás, kéttucatnyi könyv megírása – köztük Balaton-felvidéki szociográfiák –, a Bányamunkás szaklap szerkesztése mellett hogyan fér meg Váci Mihály verseinek szeretete?

– Nyíregyháza kertvárosában, Bor­bányán születtem, Ókistelekiszőlő – Váci Mihály szülőföldje – mellett. Az első, 1955-ben megjelent, Ereszalja című verseskötetében Váci Mihály ugyanazokat fogalmazza meg a közös szülőföldről, amik bennem is hasonlóan élnek: a homok, a jegenye, a bodza, a mohos favödrök képét.

Szikora Réka