Kettős interjú a Budapest Bár koncertje alkalmából
A debreceni Campus Fesztiválon adott kibővített társulattal koncertet a Budapest Bár, mint arról korábban már beszámoltunk. A fellépés után Farkas Robival és az ex-Jazz+az-os Behumi Dórival beszélgettünk.
L.M.:Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen stílusú zenekart hozzatok össze?
F.R.: Négy évvel ezelőtt egy hosszú nap után hazavittem egy számot, és megmutattam Andinak, a feleségemnek kicsit másképp hangszerelve. Mindjárt azt mondta, hogy ez nagyon jó, végre valami más, ami nem is kicsit elüt a tömegkultúrától, mindamellett sajátosan magyar, és valami többletet hordoz. Aztán eltelt egy év, mire összeszedtük a zenekar tagjait és összeállt az első program, ezzel már 2007-ben koncerteztünk, és nagyon meglepődtünk a sikeren, az emberek kezdettől fogva imádták, amit a színpadon csináltunk.
L.M.: Nem tartottatok attól, hogy az emberek érdektelenek lesznek a produkció iránt, hiszen a hatvan-nyolcvan évvel ezelőtti kávéházi kultúrát eleveníti meg zenétek, ami enyhén szólva is távol áll már a ma emberétől?
F.R.: Dehogyisnem! Természetesen bennünk is megfogalmazódott a félsz, hogy ez túl távoli és megfoghatatlan lesz a mai közönségnek, de már az első koncertünk meggyőzött, hogy működni fog és lesz rá igény. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy ne csak leporoljuk ezeket a régi slágereket, de egyszersmind újra is gondoljuk, új színt, új minőséget vigyünk bele mindegyikbe.
L.M.: Igen ezt én is tapasztaltam, hogy a közönség együtt volt veletek, vagy ti éreztetek rá a közönség hangulatára?
F.R.: Azt hiszem, is-is. Valószínű, hogy többségében most is azok jöttek el a koncertre, akik ismernek bennünket és szeretik a zenénket, de ez élő produkció, mindig változik, mindig egy kicsit más. Persze ez múlik azon is, hogy milyen lelkiállapotban lépünk fel, de elengedhetetlen, hogy figyeljük a közönség reakciót is, és aszerint alakítsuk a programot. L.M.: Ha már a programnál tartunk, mennyire dolgoztok kötött dalrenddel?
F.R.: A koncepció adott, de sosem úgy indulunk el, hogy „na itt van ez a tizenöt szám, ezeket lesikáljuk, aztán léc”. Sokban befolyásol bennünket a közönség. Most, ez alatt a szűk másfél óra alatt is épphogy csak bemelegedtünk, ha lehetett volna, játszunk még legalább még egyszer ennyit. Volt olyan koncertünk, ahol a közönség négy óra muzsikálás után is alig akart leengedni bennünket a színpadról…
L.M.: Mi a helyzet ezzel a produkcióval, amivel most turnéztok? Ez hogyan alakult ki, és hogyan találtátok meg a „szereplőket”?
F.R.: Hosszú ideje zenéltem már a Budapest Bár előtt is és az évek során sok jó baráti és szakmai kapcsolatra tettem szert, így kerültek a képbe a lányok és srácok. De hangsúlyozom, hogy a baráti kapcsolaton túl ezek az emberek szakmailag is jelentőset alkottak már, enélkül nem kerülhettek volna be a produkcióba. Az ötlet közös gyermekünk Andival, aki a zenekar menedzsere is. L.M.: Látom, kiemelt helyen szerepel nálad a profizmus…
F.R.: Csak a profikkal lehet ezt az egészet úgy megvalósítani, hogy könnyed legyen, hogy mindig magában rejtse a játékot, az improvizációt, és ne legyen izzadságszaga egyik fellépésnek sem.
L.M.: Nem is csak profik álltak itt a színpadon, de nagyon erős személyiségek, ha úgy tetszik a frontember archetípusai. Hogyan lehet ezt összehangolni, úgy, hogy ne bomoljon meg a produkció egysége, de ne is nyomják el egymást?
B.D.: Alázat a zene iránt és alázat egymás iránt. Ez az első perctől megvolt, és ha valamiben nem értettünk egyet, az is sokkal inkább szakmai nézeteltérés volt, nem a személyiségek rivalizálása. Emellett nagyon hamar áttapadt ránk Andiról és Robiról a mérhetetlen szeretet a zenedarabok iránt. Szentségtörésnek éreztük volna, ha versengés támad köztünk.
L.M.: Dóri, te hogyan váltál részévé ennek a produkciónak?
B.D.: Többször léptünk fel ugyanott Robiékkal, tehát ismerte az én színeimet, tudta, hogy hogyan viszonyulok a zenéhez. Így, gondolom, amikor már körvonalazódott a koncepció a fejében, akkor megemlítette ezt a lehetőséget. Nekem már akkor is nagyon tetszett az ötlet, de őszintén szólva először nem vettem komolyan. Amikor egy év múlva megkerestek, akkor már a legnagyobb tisztelettel vállaltam el a megbízást. És most itt vagyunk… L.M.: És mik a terveitek a jövőre nézve?
F.R.: Egészen jól összeszokott a kis csapat, ahogy Dóri is mondta, nem a verseny érvényesül, hanem az együttműködés. Az elmúlt évben hozta mindenki a saját kis ötletkéit, egyszerűen lehetetlen lett volna mindet beépíteni a mostani koncepcióba, nagy részük szétfeszítette volna a kereteket, megbontotta volna ezt a sokszínű egységet. Kézenfekvő volt, hogy egy új önálló produkcióban kell egybegyúrni az ötleteket. Az pedig a nyolcvanas évek világába fogja elkalauzolni a hallgatót. Reményeim szerint ősszel már lemez formájában hozzáférhető lesz az anyag.
Morbid asszociációk jutottak eszembe az MR1 szerdai délelőttjének egyik riportműsorát hallgatva – de az asszociációk morbiditásán nem is kell csodálkozni, hiszen a temetői helyek megváltásáról, a temetkezési kultuszok mai variánsairól is szó volt a műsorban.
