| Pécs 2010 - 2010/29. szám (2010.07.21.) |
|
|
| Pécs 2010 |
| Hírek (2010.07.21.) |
|
|
|
A Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál július 21-én este a Janus Egyetemi Színház szatírjátékával folytatódik Pécsett. Euripidész Küklopsz című művének mai korra adaptált feldolgozását a bemutatót követő két napon is láthatja a közönség a Barbakán várárokban. Utcaszínházi produkcióval várja a nézőket július 22-én este egy lengyel társulat is. A Teatr KTO a Kossuth téren mutatja be zenés-táncos-akrobatikus elemekkel tarkított Don Quijote-történetét. Július 23–24–25-én a Boccaccio parkoló cirkuszsátrában a 25 éves Francia Cirkuszakadémia lép fel Urban rabbits című produkciójával.
Nemzetközi Festőszimpoziumnak ad otthont július 25–29. között Pécs. A NemArt Galéria szervezésében a budapesti Moholy-Nagy Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Művészeti Kar hallgatói, valamint szlovák, német, román egyetemek fiatal festői alkotnak majd öt napon át a városban a Szent István téren. Elkészült műveikből július 30-án kiállítás nyílik a NemArt Galériában.
Az ICWIP, vagyis a Pécsi Nemzetközi Kultúrhét július 24-én kezdődik. A nyolcnapos rendezvénysorozat első napján a Sétatéren felállított színpadon először a Pécs–Ruhr-vidék–Isztambul zenekaraván világzenei produkcióját élvezheti a közönség. Külön-külön, illetve együtt is fellép a pécsi Zengő Együttes, a német Rüdiger Oppermann kelta hárfás világzenész és csapata, valamint egy háromtagú isztambuli népzenei formáció.
Esély a művészetre címmel tart nemzetközi tánckurzust a PTE ÁOK Testnevelési és Sportközpontja, valamint a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium. A tánckurzus keretén belül Transit címmel kortárstánc-fesztivált is rendeznek július 22–24-én, amelyen amatőrök is bemutatkozhatnak tízperces produkcióikkal.
A Pécsi Szabadtéri Játékok folytatásaként július 24-én az Anna udvarban flamencoest lesz a Mencori Társulat előadásában, miközben a Szabadtéri Színpadon a Horvát Táncszínház estjét élvezheti a közönség. Élő Martin-archívum címmel Martin György néprajzkutató kalotaszegi gyűjtéseiből mutat be egy csokorra valót az együttes. Másnap mezőségi táncok elevenednek meg a legendás tudós táncgyűjtéseiből, szintén a Horvát Színház elő-adásában.
Jubileumi DLA-kiállítás nyílik július 22-én Pécsett, a Nádor Galériában. Válogatást láthatnak itt a modern képzőművészet iránt érdeklődők a városban 1990-ben megalakult Képzőművészeti Mesteriskola egykori növendékeinek anyagából augusztus 22-ig.
Az EFOTT nagy sikerrel zárult július 18-án Orfűn. A 30Y együttes jóvoltából mostantól van indulója a PTE-nek. A turisztikai találkozón hangzott el elsőként az a pécsi egyetem felkérésére írt szám, amely az egyetemi élet „izgalmait” foglalja dalba. Beck Zoltán, a 30Y frontembere saját tapasztalataiból írta a dalszöveget, hiszen nemrég diákja volt, ma pedig oktatója az intézménynek.
|
|
|
|
| NAPI JEGYZET |
| Majdnem tízmillió hajléktalan |
| Kerékgyártó György |
| Döbbenetes tényt kell közölnöm: Magyarországon csaknem tízmillió hajléktalan él. Legalábbis annak az illetőnek a definíciója szerint, akit egy blogger hallott a villamoson értekezni. |
| Tovább |
|
| MEGŐRIZNI A LÉTEZÉS MAGYAR MINŐSÉGÉT |
Orbán Viktor kötcsei beszéde
MTI összefoglaló
A Nagyításban publikált hozzászólások:
Vitéz Ferenc, L Simon László, Lánczi András, Rubovszky Rita és Vági Barnabás, Kopp Mária, Müller Ferenc, Mészáros László, Taxner-Tóth Ernő, Nyári Zsolt, Csepregi János, Szentmártoni János, Lukácsy József, Solymosi Frigyes, Pécsi Györgyi, Turi Gábor
|
|
|