Kiszabadítanánk-e ma Táncsicsot?

Könyv - 2010/29. szám (2010.07.21.)

(Bajomi Lázár Péter: Média és politika)

Az Echo TV-ben, a napnál is világosabb, minden, ami a képernyőre kerül – kivéve az időjárás jelentést –, a tulajdonos, Széles Gábor véleményét és érdekeit tükrözi. A média egyéb területein homályosabbak a tulajdonviszonyok; még a legbotorabb olvasó is tudja: ahhoz, hogy valamely ügyben csak kapiskálja az igazságot, mind a négy országos napilapot el kell olvasnia.

Mert Magyarországon nem sokkal a többpártrendszer után megszületett a többpárti sajtó is. Ez feltétlen előrelépés ugyan a Szabad Nép-korszakhoz vagy Lakatos elvtárs kézi vezérlésű sajtóirányításához képest, de korántsem elégséges a sajtószabadsághoz.

Bajomi Lázár Péter Média és politika című tanulmánykötetében az első három dolgozat lényegében azt vizsgálja, hogyan alakult a sajtószabadság a rendszerváltozás után Közép-Európában.

A szerző szerint a sajtószabadság konszolidációjához szükséges öt feltételből ma nálunk egyetlenegy érvényesül maradék nélkül: nincs olyan nagy létszámú politikai csoportosulás, amely kétségbe vonná a sajtószabadság létjogosultságát. A további négy feltétel azonban még messze van a megvalósulástól. Hiányoznak vagy rosszul működnek a sajtó szabadságát a politikai és üzleti nyomástól óvó intézmények, az állampolgárok zöme közömbös a sajtószabadság iránt. Továbbá az újságírók, még ha tudnák is, hogy mi a társadalmi megbízatásuk egy demokráciában, nem képesek aszerint dolgozni, hiszen nem a demokrácia, hanem egy adott médium szolgálatában állnak. Végül a médiapiac nem elég fejlett, hogy a plurális és autonóm média kialakulhasson.

Egy külföldi szociológiai vizsgálat 2004-ben megállapította, hogy Albániában és Magyarországon legerősebb a politikai elitnek az a szándéka, hogy „fenntartsa a lojális újság-írók pártpolitikai érdekek alapján történő, nemegyszer a legalitás határait feszegető eszközökkel való támogatásának gyakorlatát”. Szintén Albániához hasonlatos az újságírók kiszolgáltatottsága is munkaadóiknak, hiszen sokan kényszervállalkozóként szerződnek a lappal, ami anyagilag és jogilag is hátrányos. „Az újságíró szabadsága addig terjed, hogy megválaszthatja, melyik lap szolgálatába szegődik” – olvastam egy újságírók oktatására szolgáló könyvben a kilencvenes évek elején. A honoráriumok évek óta változatlanul alacsonyak, és ha valaki alapos munkát végez, nem éri el a takarítónők órabérét. Az újságírótársadalom ideológiai törésvonalak mentén való megosztottsága a minimális szakmai szolidaritást sem teszi lehetővé. Kétlem, hogy egy mai Táncsics Mihályt kollégái kiszabadítanának börtönéből. Ha egy lap megszűnik, a többiek szinte fellélegeznek, mert kicsi a hirdetési torta. Egyébként abban is Albániához és Szlovákiához vagyunk hasonlatosak, hogy még rács mögé lehet kerülni sajtóvétségért.

Roppant lehangoló a hazai sajtóviszonyokról kirajzolódó kép. Jóllehet a szerző igyekszik kerülni a hazai példákat, inkább elméletileg modellezi a folyamatokat, az olvasó nem kerülheti el a ráismerést, hogy ez bizony nálunk is épp így van. Sőt!

Az új média és a nyilvánosság című tanulmány az internet és más mobilkommunikációs technikáknak a társadalom nyilvánosságszerkezetére gyakorolt hatását elemzi, főként a nyomtatott sajtóéra. „Ötödik hatalomként” jellemzi a világhálót, amely a bloggerek tevékenysége révén képes ellenőrizni a sajtóban megjelent információk hitelességét.

Bajomi Lázár Péter a kereskedelmi média kialakulását, szerepét és kritikáját is elemzi, kritikátlanul azonosulva annak ideológiájával, mereven elutasítva minden szabályozási kísérletet, sőt a rasszizmussal rokonítja azok mentalitását, akik bírálják a kereskedelmi médiát. Tévedés, hogy aki elveti a kereskedelmi média piaci szemléletét, például tiltakozik a műalkotások megcsonkítása vagy a személyiségi jogok megsértése miatt, az elítéli a reklámokkal agyonszabdalt műsorok nézőit. Azt írja: „a tömegkultúra bírálói azért süketek a védelmében felhozott érvekre, mert identitásukat kellene felülvizsgálni, s ez túl nagy kognitív ráfordítással járna”. Valóban, ha rajonganék a tömegmédiáért, fel kellene adnom az identitásomat, a szabadságomat. Nem így képzeltem el a rendet. S akkor a lényegnél vagyunk, amit a szerző is említ: hogy a liberális kapitalizmus bírálata, a naponta megtapasztalt kizsákmányolás szinte soha nem jelenik meg a nyilvánosságban. Ott tartunk, amit Molnár Tamás filozófus ír az amerikai viszonyokról: „...felszínes és hamis nyilvános diskurzusban és vitában módszeresen tagadják, említés nélkül hagyják, hazug módon mutatják be vagy leplezik az igazi problémákat és a mélyen fekvő okokat. Törékeny társadalom ez, amely egy álkonszenzusra épült, ahol a valamely kisebbség vagy nyomásgyakorló csoport vagy titkos elit számára káros igazság kimondása tilos (…) egyetlen társadalom sem engedheti meg magának, hogy kizárólag az önmagának való hazudozás állapotában éljen.” Részigazságok eljutnak a képernyőre, de azok összefüggésbe helyezésekor már megtorpan a nyilvánosság. Ezt jól példázza azoknak a tényfeltáró dokumentumfilmeknek a sorsa, amelyek a média által részleteiben már „agyoncsócsált” témát dolgoznak föl kíméletlen alapossággal. Bajomi Lázár nem utasítja el teljesen az állami beavatkozás szükségességét, de úgy gondolja, ennek az államilag támogatott és a piactól védett közszolgálati és közösségi médiára kell irányulnia. Kétségtelen, hogy egy erős, hiteles, a politikának nem kiszolgáltatott közszolgálati média képes lenne a kereskedelmi média ellensúlyozására. Ma még azonban a gazdasági és a politikai függetlenség hiányában inkább a kereskedelmi média másolására kényszerül, valódi alternatíva kínálása helyett.

A könyv hibáival és elfogultságaival együtt is fontos olvasmány, éppen azért, mert számos ponton vitára, továbbgondolásra késztet.

Tóth Klára

(Bajomi Lázár Péter: Média és politika. Print X Budavár Zrt., 2010, 235 oldal, 2600 Ft)

NAPI JEGYZET

Hova tegyék a nagymamát?

Vitéz Ferenc

Morbid asszociációk jutottak eszembe az MR1 szerdai délelőttjének egyik riportműsorát hallgatva – de az asszociációk morbiditásán nem is kell csodálkozni, hiszen a temetői helyek megváltásáról, a temetkezési kultuszok mai variánsairól is szó volt a műsorban.

Tovább

Videoportálunkból