| A 26 részesre tervezett sorozat hagyományos rajzi animációs technikával és számítógépes 2D technikával készül. A történet elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztályt szólítja meg. A magyar animációs film aranykorában, a ’60-as, ’70-es, ’80-as években évente több televíziós rajzfilmsorozat is készült a kisgyerekeknek, de a KEDD stúdió mostani vállalkozásához hasonlóra több mint húsz éve nem volt példa.  Tekintse meg képgalériánkat!
A rendezőpáros, M. Tóth Géza és Antonin Krizsanics nagy hangsúlyt helyez a kisgyerekek érdeklődésének, befogadási rutinjának, előzetes ismereteinek a sajátosságaira. Fontos szempont az egyszerű szerkesztés, a jól felismerhető karakterek kialakítása és a gyermeki képi világ megőrzése. M. Tóth Géza, a magyar animációs filmkultúra egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb alakja, a többek között Oscar-díjra is jelölt animációs rendező filmjei számos nemzetközi fesztiváldíjat nyertek. Rövidfilmjei mellett készített televíziós sorozatokat, sikeres operafilmeket. Mostani munkája Bartos Erika mesekönyve alapján készült, mely több mint százezer eladott példánnyal a 2008-as és 2009-es év legnépszerűbb magyar gyerekkönyve volt. A két főhős, Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány sok kedves kalandot élnek meg együtt, s közben új barátokat szereznek és megismerik az őket körülvevő világot. A mese zenei atmoszféráját és a főcímdalt az óvodások körében nagy népszerűségnek örvendő Alma együttes készítette. A történetek mesélője a magyar animáció legendás szinkronhangja, Pogány Judit. A sorozat első 13 epizódja augusztusában kerül mozikba és 2010 karácsonyára a televízió képernyőjén is megjelenik. Nagyitas.hu |